Mehetne akár kommentár nélkül is, de ez nem a híradó.
Szóval a Microsoft bejegyzett valami újfajta technológiát, ami arra lesz jó, hogy a tv műsor és filmek alatt figyelje, hogy a néző áttekeri, átugorja-e a reklámokat. Ha igen, akkor többet kell fizetnie a műsorért.
Érdemes persze elolvasni a cikket és a hozzászólásokat is, amiből kiderül, hogy ugyan ez csak egy szabadalom, szó sincs arról, hogy lesz belőle valami, illetve az is, ahogy az emberek reagálnak arra a feltételezésre, hogy a már eleve kifizetett pay per view adásba reklámok kerüljenek...
Magam is csak rossz viccnek veszem az egészet és nem valószínű, hogy ezt bárhogy is meg tudnák valósítani, főleg nem addig, amíg az összes fájlmegosztó be nem lett zárva. (bár ezen a téren már történtek előrelépések)
Én csak még egy apró, javító ötletet szeretnék adni.
A kinect 2.0 figyelhetné, hogy kimegy-e a néző a szobából, esetleg fejét elfordítva beszélget-e reklám közben. :) Esetleg már eleve be kellene építeni ezeket a funkciókat a tévékbe...
Az utóbbi hetek gondolatait sosem lesz időm rendesen, összeszedetten leírni, ezért piszkozatokból összegyúrt formát kaptak. Mintha egy rossz kívánság-pizza lenne, van rajta édes, savanyú, keserű és csípős, az is egymás hegyén-hátán.
Nyereményjáték
Vezető szerephez juthatsz a főoldalon vagy azonnali kitiltásban részesülhetsz! Nem kell mást tenned, mint lájkolni bármelyik fészbukon szereplő játékoldalt, leütni a PrintScrn-t, majd papírra nyomtatás után kitörölni vele a segged és elküldeni az eredményt az adott magazinnak, gyorspostával.
Amikor megismertem még tetszett, de kiismerve őt, már a hátam közepére sem kívánom a "lájkold amit szartam, hadd lássa anyád is" fészbúkot.
Ezt szimbolizálandó, töröltem a blog sablonjából a megosztási lehetőségeket.
Mindez persze eszembe sem jutott volna, ha nem ütközöm bele egy nyereményjátékba, melynek részleteihez már eleve a fb-ra mutató linket kell követni, majd azután ott lájkolni. Egyedül az ogi-n látok igazi nyereményjátékot, ahol értelmes megnyilvánulásra késztetik az embert. Valószínűleg ez a kevésbé sikeres marketing módszer, de játékos szempontból nem tudom, hogy miért kellene a nem játékos ismerősöket, rokonokat és munkatársakat traktálni azzal, hogy az ember játékot akar nyerni... Nem mellesleg a lájkolással/megosztással csak saját esélyeit rontja az ember, mert nő a jelentkezők száma. De hát ez az új világ. Kis befektetéssel nagy reklám, amit maguk a célszemélyek végeznek el. Nem olyan undormány, mint a VIG-féle telepített/álcázott ügynök módszer, de ez is parasztoknak van kitalálva.
"-Ahogy a világ egyre tágul, úgy zsugorodik az ember..."
Café latte
Eszébe jutott már valakinek, hogy ha igaz a konzolról képernyővel ellátott wireless kontrollerre történő játék streamelés, akkor a Nintendo újra feltalálta a PS3-PSP közti remote playt? Egy efféle, Nintendo lop a Sony-tól és nem fordítva szenárió gyökeresen felforgathatja a fórumozó videojáték fanboyok világképét.
Az E3 nagyon érdekes lesz. Ha a gép erős, akkor mozgásra, váltásra kellene ösztökélje a másik két - egyelőre profitot termelni kívánó - gyártót. Vagy még ha erős is, a fejlesztési költségek miatt mégis a PS360 marad a lead, amiről portolgatnak majd rá, megdobva valami effekttel? Nyernek majd vagy buknak egy félgenerációs ugrással? Visszatalálnak-e hozzájuk a külsős fejlesztők? Vagy simán csak egy magára hagyott HD Wii lesz, remote play gimmickkel? Nagyon szeretnék egy jó combos N konzolt, aminek megvételére büszkén gondolhatok vissza, mert megérte az árát. De - gonosz módon - valahol azt kívánom, hogy csapja arcon kicsit őket a valóság.
Hol a Dragon Quest X? Még a végén nyitócím lesz? Nem, a SE ilyesmit sosem csinálna.
Táncoló szemek
A Namco mégsem lőtte le a Move-is Dancing Eyes fejlesztését, csak áttette lemezesről letölthető formátumba. A lányok ruházatának eltávolítását célzó, kvázi térbeli Qix/Gals Panic formula nagyon jól tudna mutatni vonzó külsejű poligonlányokon. Kérdés, hogy mi fér bele a korhatárba és hogy lesz-e egyszer, csak egyszer olyan leleményes a namco bandai, hogy a tulajdonukban lévő karaktereket szerepeltetik benne. Néhány tipp/tanács: Taki és Ivy a Soul Caliburból, Reiko a Ridge Racerből, Xiaoyu a Tekkenből és kis hercegnők a Tales sorozatból, stb-ből, esetleg Mr. Driller anyukája. Valamiért úgy érzem, hogy el fogják rontani a korhatár besorolás miatt és még a DOAX szintet sem ütik majd meg. Ne legyen igazam, szeretnék még egy csajos-fagyis játékot a "No More Heroes csapó három" mellé.
-Hogy hagyhattam ki a Mosquito-t PS2-n? Nincs meg valakinek?
Dudák
Egyik szemem sír, a másik nevet. Egyik volt "kollégám" azt hírdeti, hogy a rongyrázás a wiimote-tal teljesen felesleges a Mario Galaxy-ban. Így van. Jó látni, hogy eljutott idáig onnan, hogy ennek ellenkezőjét állította velem szemben sok évvel ezelőtt, még az első rész megjelenésének idején. (én legalábbis így emlékszem:)
Másik volt "kollégám" szintén módosította tényállását és eljutott az FFXIII kiezrezésétől odáig, hogy jobb lett volna, ha ez a játék ilyen formában sosem jelenik meg. Őszintén örülök ezeknek a változásoknak. Harmadik "kollégám" pedig életében először részt vett a havi beszélgető sójukban és teljesen jól beszélt. Wow. Miért nem volt ott régen is?
Ha egy negyedik volt "kolléga" még kiábrándulna a PoP-ból, akkor úgy érezném, hogy... na mindegy. :D
Már csak a robotmajmot, a marinénit, meg a szevasztok dudák köszönést kellene elhagyniuk és teljesen cikimentes lenne a produkció. Az alábbi kép illusztráció, nem ez a (szegény) majom beszél a podcastekben. (kötelező poén: hanem egy másik:)
"-SzijasZtoOk RobOMajOm vagYok..." Eh..:)
Portal Kombat
Ez kész. Fejére állt a világ, hisz' a Mortal mellett a Portal 2 is PS3-on néz ki jobban, bír több funkcióval. (szerencsére a boxolók is "örülhetnek" valaminek: elhunyt a PSN:) Feltéve, hogy utóbbival kapcsolatban nem tévesek az infóim és akár PC-sek ellen is lehet nyomni. Mortal ügyben viszont saját tapasztalataim vannak. A következő generáció előtt kérem, hogy tegyék be a Dual Shock 3-at és a 360 kontrollert egy-egy Brundle-fly teleportkabinba, hátha a végeredmény egy jól markolható, erős analóg karokkal és használható d-paddel rendelkező irányító lenne. Mert bár a grafikai különbség felett könnyen szemet lehet hunyni, az, hogy a kontrolelr miatt 10 alkalomból 6x nem az történik a képernyőn, amit a játékos szeretne eléggé elveheti az ember kedvét az XBOX verziótól. Vagy meghozhatja egy arcade stick vásárlásához. A legjobb dolog az MK feltámadásában - azon kívül, hogy újra összejárunk ütni a srácokkal - az, hogy végre a japánok is kénytelenek lesznek kicsinosítani verekedős játékaikat a jövőben. A Mortal egyébként a jelenlegi legheteróbb verekedős játék. A régi jó Street és Tekken egy ideje csak csodabogarakat és nemi hovatartozása szempontjából nehezen kategorizálható figurákat kap, sajnos. Szemben az MK-ban egyedül Kintaro néz ki kék osztrigásan. (kicsit Raiden is, na.) Az alábbi kép egész előnyös, mintha a KISS-ben zenélne...
"-I Wanna Rock and Roll all Night and Party Every Day..."
Nincs is benne screen tearing
Van egy jó kis elsüllyedt topik a neogafen kb. ezzel a címmel: "Játékokban általánosan elfogadott dolgok, melyek téged idegesítenek"
Csak néhány kedvenc pédát kiemelve: fizetős multi, screen tearinget nem látó játékosok, fps-nézet előnyben részesítése. Érdemes elgondolkodni egyik-másik hsz-en. Időnként fel-felbukkanak ilyen jó témák, volt egy "mi a baj a jrpg-kkel" jellegű is régebben. Sajnos nem tettem be a könyvjelzők közé..
-Oh, ilyen volt a Heavenly Sword is, csak ott mással kellett kardozni a cikkcakkosra szakadt képernyőn.
3DS apátia
A Nintendo elérte azt, hogy annyira nem érdekel az új kézikonzoljuk, hogy csak tegnap jutott eszembe először az, hogy el kellene menni és megnézni valami boltban, de aztán letettem róla, mert van jobb dolgom is. Mondjuk modern játékokkal játszani. Vagy inkább olyan gépen játszani, ahol a hardveren látszik, hogy játékosoknak van kitalálva, a (3)DS, a Wii na és az összes tapizós Apple, stb. cuccnál ennek ellenkezőjét érzem. És ez baj. Mert ha most nem érdekel, akkor talán sosem fog. Japán híroldalakon persze olvasok róla és nézegetem a képeket, de a legérdekesebbek azok voltak, melyeken a 3D képességet a női karakterek mellén prezentálják. És ez is baj, mert ha melleket akarok nézegetni, akkor máshol keresem őket. A hardver és a szoftvereladások (Japánban) a béka segge alatt, a játékok ára is elkezdett szépen zuhanni. Bár őszintén szólva már így is több ment el belőle, mint amit megérdemel ezen az áron.
...........................
Világvége 1-2. rész
Idén már második alkalommal láttam a világ pusztuláshoz közeli állapotát álmomban.
Míg az előbbiben maga a Naprendszer vagy az univerzum kezdett magába roskadni, addig utóbbiban valamiért Rióban voltam (többedmagammal) és egy szállodába menekültünk be, mert a tenger felől egyszerre több tornádótölcsér közeledett. Az épületben pedig több japán nemzetiségű figurába botlottam, ami persze nem csoda, ha napi szinten velük dolgozom, de azért sem, mert rengetegen vándoroltak oda a szigetországból a múlt század elején. Zakó volt rajtam és teljesen olyan érzésem volt, mintha munkaügyben lennék ott.
Miután felriadtam azzal nyugtattam magam, hogy az álomban látott, több tölcséres tornádó csak fantazmagóra, a gugli képkeresője rögtön rámcáfolt, a tengeren igenis létezik többszörös víztölcsérnek nevezett jelenség. (multiple waterspout)
Komolyan nézhet ki élőben.
Az álmaim cselekményében általában az aznapi megélt események, vágyak, stresszhelyzetek kerülnek lebontásra, direkt vagy szimbolikus módon.
Általában.
Erre viszont megint nem tudok magyarázatot találni.
Ha nagyon akarom, akkor betudom valami tudatalatti világvége félelemnek.
Testcsel
Shao Kahn az új Mortalban egyben egy csaló, utolsó szemét és egy könnyen kijátszható kérdőjel. Ha a játékos elég távol van tőle és ugyanazokat a mozgásokat ismétli (ha jól emlékszem, akkor Mileenával talán a vagy lövést), akkor mindig ugyanúgy reagálja majd le, beszólogatással, amivel sebezhetővé teszi magát. Más karakterek is hasonlóan "intelligensek", a kedvencem, amikor lövésre egyidejű ellenlövéssel tudnak reagálni. :)Részben örvendetes, mert legalább meg lehet verni a főbosst, részben sajnálatos, mert így Shang Tsung az egyetlen igazi kihívás, ha a gép ellen játszik az ember.
"-It's official... You suck!"
Halo LIVE?
Több, mint két év után (utoljára a Street Fighter IV megvételekor tettem meg ezt) újra rádugtam a netet a 360-ra, hogy leszedjek pár játékot és megbizonyosodjam róla, hogy még nem felejtettem el a jelszavamat. Megdöbbentő volt, hogy a korábban, hosszú éveken át tényként kezelhető PS3 fölötti dominencia a játékkínálatban megszűnt. Ha a semmire sem való garázsjátékokat nem nézzük, akkor alig találni bármit, ami PS3-on nem jelent meg. Ezek közül könnyen kiválasztottam azt, amiért érdemes pénzt adni (Poker Smash, Limbo és a PSN-en már nem elérhető Outrun Online Arcade), majd gondolkodóba estem, hogy miért is lenne okom előfizetni Goldra.
Semmiért, ha azt az egy tényt nem számolom, hogy a "köcsög" barátaim nem vesznek PS3-at, inkább az enyémen nyomják végig az exkluzívokat. :)
De miért van okuk nekik fizetni a Goldért?
Ez a Halo. Ha valaki CoD vagy Battlefield multizni akar, az megteheti ingyen, de ha Haloval vagy Gears of Warral akar játszani, akkor nem. Nem is hiszem, hogy a cross game chat magában ilyen figyelmet és pénzráfordítást érdemelnie. A Halo viszont annyira népszerű (nyilván jó is), hogy megléphették azt, hogy pénzt kérnek a szolgáltatásért. A Killzone vagy a DCU esetében ez nem igaz, nem valószínű, hogy képesek lennének indokolni a pénzköltést. Ellenben mi lett volna, ha nincs a Halo? Megtehették volna ugyanezt? Meg tudták volna tartani az előfizetőket? Az átlag online játékok lobbija egy év után teljesen kihalt, kell egy húzócím, aminek ott lesz a Halo Remake. De mi lesz majd azután, a következő generációban?
Egy biztos, a remake okán én is nekiülök végre, ha másnak nem, hát a szingli kampánynak.
De nem azért, mert hárdkór kocka játékosoknál úgyis ez - szingliség - a gyakori eset. :D
Ötször is visszatekertem a G365 Podcast januári számának azon részét, amikor Vega elkezd beszélni a Final XIII-ról és arról, hogy tavasz óta hogyan változott róla a vélménye - mielőtt kimondaná azt a hanganyagban. Aztán képzeletben küldtem neki egy üveg jóféle pezsgőt. Reménykedtem benne, hogy egy nap megtörténik ez.
Beletettem a linket a képbe, mint a nintendo. Mert úgy a menő.
Na és ha már az adásnál tartunk. A melyik kiadó miért és hogy ereszt szélnek fejlesztőket rész az egyetlen (és szokás szerint az ehhez hasonlók), ami nem tetszik. Persze rólam talán ismert, hogy úgy gondolom: játékosnak ilyesmivel nagyon nem kell foglalkozni, na meg az ilyen témákon való elmélkedéshez szerintem kintről nagyon nem látni az összefüggéseket. A Ridge Racer Type 4 pedig alapmű, én is előveszem időről-időre. Azok a színek és az a zene a mai napig hiányzik a sorozatból. Alkonyatájt vezetni - out of blue - silhouette dance - urban fragments - stb. zenékre... A fiatalságomat visszacsalogató érzés.
Olyan közutálatra emlékszem ezzel a filmmel kapcsolatban, hogy eszembe sem jutott megnézni azóta, hogy tavaly vetíteni kezdték.
A játékosok talán azt várták, hogy ez olyan lesz, mint a Modern Warfare vagy ha nem, akkor meg megsértődtek azon, hogy "már megint negatív színben vannak feltüntetve". Pedig a Gamer magasról tesz arra a témára, hogy a játékosok okés vagy selejt emberek-e.
A film összes mondanivalóját eldurrantják rögtön az ötödik percben (a többi mondhatni videoklip), amikor Ken Castle felteszi a kérdést:
Van a társadalom, amiben létezünk és van a társadalom, amiben élünk. Melyik a fontosabb? Melyik a valóságosabb?
Bár nem pont ezeket a szavakat használta, a lényeg ugyanaz és nem kell ehhez közelről sem a videojáték. Elég a fórum, az arckönyv, az álnév és álca mögé rejtőzés, a szociális élet és kapcsolatok valódi helyett virtuális módon történő megélése.
Lehetett volna sokkal mélyebb is a történet, de ezzel a bivalyerős felbontással és sokkoló színvilággal felturbózott másfél órás videofricska olyan volt, mintha a következő vagy azutáni generáció PS Home-járól vagy a next-nextgen 2nd Life-ról láttam volna trailert. Miközben a rendezők beleröhögtek mind az elhízott csak a játék játékosok, mind a felelőtlen, a jólétbe beleszületett dúsgazdag tinik képébe.
A film nézése közben merült fel bennem:
Milyen szépen elvált egymástól az angolban a játékos (player) és játékos (gamer) fogalma.
A különbség az, amit csinálnak. A player játszik, a videojátékban a kihívást, a játékot, az interakciót keresi. Ezzel szemben a gamer olyasvalaki, aki videojátékot "használ", függetlenül attól, hogy az amit csinál mennyire van közel vagy távol a hagyományos értelemben vett játéktól, játszástól.
....
A Society és Slayers (elméleti) technikai megoldása végre válasz arra is, hogyan érhető el a halhatatlanság. Korábban rengeteget agyaltam azon (természetesen sci-fi szinten), hogy ha a sejtregenerációt kivesszük a képből, akkor hogyan tehető örökéletűvé az ember.
Regenerálódik egyáltalán bármi az agyban?
Egyetlen megoldásként az jutott eszembe, hogy az agysejteket fokozatosan kellene mesterségesre cserélni, miközben megmaradnak azok az idegi kapcsolatok, amik a megtanultakat konzerválják. (feltételezve, hogy a memória nem más, mint egy hatalmas szerekezetben felépült minta). Persze ha ez sikerülne, akkor az ember nem csak géppé és/vagy halhatatlanná válna, hanem másolhatóvá is.
Önkéntlenül is gamersite-okon, de még inkább fórumvitákban folytatott írói és olvasói pályafutásomat (oké, kocogásomat) juttatta eszembe a Paranoia 1.0 azon jelenete, melyben a mesterséges intelligencia fejlesztő Derrick felrója a munkája tárgyát képező, eszélő robotfejnek, Adamnek, hogy titokban kapcsolatba lépett a szomszéddal.
Ahelyett, hogy inkább lement volna hídba örömében amiatt, hogy Adam öntudatára ébredt.
Mondd, hogy "Jó a teszt!", majd ismételd! Újra! Újra!
Jó robot. Ügyes robot. :)
----------
Más aspektudból is érdekes volt persze az alacsony költségvetésű film.
Felfedeztette velem, hogy már rég nem fikció a cyberpunk. Mióta kereskedelmi tévéken köszörülöm a nyelvem, mióta az értékesítés, fogyasztás kontrolja vagy éppen a hatalom megszerzése érdekében használt médiafogásokon és módszereken, azóta az vagyok.
Nem kell ahhoz nanotechnológia, hogy megpróbálják átírni az agyunkat. Bár tény, hogy azzal sokkal könnyebben fog menni.
Köszi a filmajánlót, Stk! A kétszer észrevet boom mic belógás sem tudott kizökkenteni. Ha van még ilyen, jöhet.
David Cronenberg Videodrome c. filmje hozzám hasonlóan másoknak is könnyen kimaradhatott. Amikor megjelent - 1983-ban - még az általános iskola legelején jártam, de témáját tekintve sem az a könnyen emészthető limonádé, amit a kereskedelmi csatornák évente legalább kétszer elővesznek, s még a közszolgálatin és magazinok ajánlóiban sem sikerült beleütköznöm (- véletlen? -) az eltelt huszonhét év alatt.
Amit nagyon sajnálok.
Sajnálom, mert ha korábban megismerem, akkor talán már kezdettől fogva másképp állok hozzá az internethez és a kereskedelmi tévékhez.
Az ismertető írást szerencsére mellőzhetem, megtették már ezt mások, jobban is, mint ahogy az nekem utólag sikerült volna. Ez a film egyébként is olyan, amit nem bemutatni szeretnék másoknak, hanem amiről beszélgetni szeretnék másokkal.
Központi eleme a valósággal való játék. A film végére már el sem lehet dönteni, hogy amin a főszereplő Max átment, az meg is történt, vagy csak a hallucináción át interpretált események. Könnyebb abba az irányba hajlani, hogy minden csak az agyát terhelő tumor kiváltotta illúzió volt, ami kiszínezte a valóságot, de legyen szó bármelyik esetről is, Max mindent valóságként élt meg.
megjegyzés: Okosan összerakott filmről van szó, aminek második végignézésekor össze fog állni a puzzle.
A tumor kiváltója pedig a Videodrome, egy tiltott gyümölcsnek számító tévéadás.
„A televízió-képernyő a tudat szemének retinája, így az agy fizikai struktúrájának része. Ezért bármit, ami megjelenik a képernyőn, a nézők nyers benyomásként élnek meg. A tévé tehát valóság, és a valóság kevesebb, mint a televízió” - mondja O'blivion professzor, a film üzenetének közvetítője.
...és valóban.
Mi a valóság azok számára, akik életük jó részét tévé előtt ülve töltik? Egy rész unalmas offline élmény és egy rész extrém tévé élvezet.
Még ha nem is okoz a képernyőn át kapott információ igazi tumort az agyban úgy, ahogy az a filmen történt, azért mégis komoly hatásként kell tekinteni rá. Mert miről gondolkodik az ember napközben? Arról, amit lát, hall és tapasztal. Mindez hatványozottan igaz akkor, amikor a műsort is úgy szerkesztik (tartalmi összetételét, képeit, szóhasználatát, mindenét), hogy az valamilyen előre meghatározott irányba befolyásolja a nézőt, hol szemtől-szembe erőszakosan, hol lopakodva, tudatalatt ingerelve. Már csak azért is, mert sokszor éppen az a célja az adásnak, hogy befolyásoló hatást érjen el. A kereskedelmi csatornák legbanálisabb és valahol már-már legszánalmasabb, de egyszerre legidegesítőbb, egyszerű példáját említve: a reklámok (célba juttatni kívánt info) és műsorok (cukorka a reklámok megnézésért járó jutalomként) hangereje közt komoly különbség van az előbbi javára azért, hogy biztosan célba érjen a "neked velünk jobb lesz!" program parancs.
A másik példa a bújtatott üzenet, amikor közéleti személyiségek állnak ki szóban nemes cselekedetek mellett (ajándék trójai faló), hogy azután a szemléltetett igazságosság és tiszteletreméltóság álcája alatt becsatolják a nem feltétlenül oda csatolandó pártpropagandát (a falóba rejtett stratégiai fegyver).
Hasonló az is, amikor a csatornák saját díjakat találnak ki, hogy befuttatni kívánt műanyag zenészeiknek minél több felületet tudjanak biztosítani a reklámozáshoz.
Korábbi, közösségi játékoldalak tartalomszolgáltatását (Edge pontszámok, stb.) célzó bírálataimra, csipkelődéseimre rendre megkaptam válaszként, hogy az internet (akár a tévé), a fórum, a játékos közösségek életében való aktív részvétel nem kötelező. Mindenki eldöntheti, hogy melyik csatornát akarja nézni, olvasni, művelni, ha egyáltalán akarja bármelyiket.
Ez nem igaz.
Ha valaki egy folyó mellett él, akkor bár megteheti, hogy nem iszik annak vizéből, nem fürdik benne, az akkor is hatással lesz rá. A folyó árad, közelében hűvösebb a levegő, szükség van rá az öntözéses gazdálkodáshoz. Az ismerősöktől újra és újra hall róla, a folyórajongók pedig egy idő után kívülálló különcként fogják kezelni őt. Kinevetik, kiközösítik.
Ugyanez igaz a tévére, a videojátékra úgy, ahogy az öltözködésre, divathóbortokra vagy akár a kisiskolások által gyűjtött játékkártyákra, nézett rajzfilmcsatornákra is.
A tévé (internet, stb.) befolyása elől teljes mértékben nem lehet elzárkózni, az egészséges mértékben való használatukra a legtöbben nem képesek, a környezetük által támasztott elvárások miatt. Egy tudatosan élő felnőttnél elképzelhető, egy fiatalnál, aki életének felfedező és önmaga társadalomban való pozícionálásának tanuló szakaszát éli, nehezen.
A tévé és internet azonban több, mint nehezen kerülhető hatás. Az ezekre nyitott szem a tudat vénája, a műsor, a lehetőségek pedig maga a virtuális heroin, addiktív információ és közösségi életerő forrás azok számára, akik más módon nem tudnak vagy nem mernek teljes, közösségi életet élni.
Érdekesség a filmből, hogy Cronenberg a hajléktalanok társadalomba történő újra beilleszkedéséhez is eszköznek használja a tévét (katódsugár misszió).
Le lehet szokni róla, de szó nélkül elmenni mellette a mai világban nem lehet. A világ részévé, egyféle bővítményévé vált a tévé és a net, illetve az egyéb, legújabbkori közösségi szenvedélyek is, mint akár a videojáték.
A (korábbi, csupasz) valóság így valóban kevesebbé válik, mint televízió és internet és videojáték(kal kiegészített valóság).
Azzal, hogy ezek az információforrások és közösségi létforrások ráépülnek a mindennapi életre, egzisztenciális kérdéssé is válnak.
magamat ismételve: A valóság bővítményeit nélkülöző ember kisebbséghez tartozóvá, kiközösítetté válhat és ha ennek elkerülésére törekszik egzisztenciális kérdéssé válik számára a tévé, internet, stb.
Ezért is zseniális a Videodrome-hoz kapcsolaható másik Cronenberg mű - az egyébként magyar producerekkel rendelkező - eXistenZ névválasztása.
A film jövőképében a játék többet ér bárminél, mert szebb és jobb életet ad a játékosok számára, mint amilyet a valóságban kapnak. Közösségi életüket pedig egymáshoz csatlakozva, ezekben a játékokban szeretik tölteni. Ezáltal egzisztenciális kérdés, a magyar producerek pedig még az isten szót is belerejtették a filmben megjelenő "világ legjobb játékrendszerének" nevébe. S míg egyesek istenként tisztelik, mások szemében - létfontosságúvá válása miatt - maga az elpusztítandó gonosz.
Cronenberg zseniálisan, intelligens, formában festette fel a jövőt és a médiában rejlő lehetőségeket/veszélyeket mind '83-ban, mind '99-ben. Művei pedig ma sokkal aktuálisabbak, mint azt annak idején sejteni lehetett.
Ezt a két néző által megfejtendő filmet - ha tehetném - kötelező anyaggá tenném minden játéktesztelő és közösségi oldal szerkesztő számára. (de természetesen mindenki másnak is)
Hogy képbe kerüljenek azzal kapcsolatban, hogy az oldal, a médium, amit kezelnek és irányítanak nem egyszerűen egy kassza, amibe a játékosok bedobálják lájk és diszlájk zsetonjaikat, de egyben a közönség agyára nőtt agystimulátor is.
Próbálják meg az ő érdekükben is használni. Mielőtt Max, Allegra és Pikul eljön értük is.
Szubjektivízió: Mindkét film a médiában rejlő negatív, embert eltorzító hatásokkal foglalkozik, ami segített megbizonyosodni a játékok értékelésével kapcsolatban évekkel ezelőtt felmerült intuíciómról, miszerint az igazán jó játék olyan, ami miatt szégyellni kezdem, hogy nem a szabadban vagyok, mégsem tudom letenni. :) Imádom őket, mégis egyre inkább fölém nő az érzés, hogy az internet, videojáték és a tévé az emberiség ellen elkövetett bűn. Legalábbis akkor, ha nem megfelelő kezekben vannak, ezekre fel nem készítettek a befogadók. Én pedig egyre inkább úgy érzem, hogy ideje lecserélnem az avatarjaimat Max Rein vagy Ted Pikul képére, akármilyen virtuális tudathasadást is okoz ez. :)
