Örök igazság, hogy régen mindig jobb volt. De legalábbis az embernél egy generációval idősebbektől több, mint gyakran hallható ez a kijelentés. Én is szoktam mondogatni és ha más területen nem is feltétlenül igaz, abban biztos vagyok, hogy az ételek, sütemények és a csapvíz minősége mellett: képregényolvasónak lenni is jobb volt régen.
Általános iskolásként ismerkedtem meg Batmannel, a Fantommal, na és Pókemberrel, majd aztán később az X-Mennel. A magyar kiadó a legtöbbször nagyon jól nyúlt bele a dolgokba, s ahogy a Denevérembernél is a sokkoló Gyilkos tréfával, majd Robin halálával kezdték a sorozatot; úgy az X-Mennél is egy felnőttes, komoly témával indítottak, ami nem más volt, mint Rozsomák - meghiúsuló - esküvőjével. Volt benne szerelmi háromszög, cenzúrázatlan kardpárbaj, önfeláldozás és jól is volt rajzolva, sokkal komolyabb hatást is keltett, mint az akkori, vicces Pókember füzetek. Arról nem is beszélve, hogy onnan kezdve nagyon hosszú ideig csak és kizárólag a Chris Claremont féle, X-Men aranykorból olvashattunk történeteket.
Rozsomák esküvőjével csak két füzetben foglalkoztak, aztán később, olvasói kérdésekre válaszoló levélrovatból tudtam csak meg (hol volt még akkor az internet...), hogy ki miatt, miért járt ennyire pórul Logan.
Most viszont ugyanezt a sztorivonalat kezdte el göngyölíteni az a Wolverine anime, aminek létezéséről nem is tudtam az utóbbi napokig.
Egy részt megnézve - az elsőt - nem tudom eldönteni, hogy mennyire jó, de a rajzstílus (amolyan göndörségből visszavett, modern Leiji Matsumoto hatást keltő) tetszik és a komolysága is.
Csúnya is lenne, ha elkezdenék rakétákon szteptáncoltatni, mint azt Snake-kel csináltaák a Twin Snakesben..:)
"-omae wa egao ga ichiban yoku niau" - amikor rozsó jobban beszél japánul, mint anyanyelvén...
Végre a filmek után egy olyan mozgókép, amiben úgy tűnik ragaszkodnak is az eredetihez. (egy dolgot leszámítva: Logan testalkatát, de ennyi még belefér)
Óóó... A Marvel és a japánok rágyúrtak... Létezik Vasember anime is. Lehet, hogy kellene egy rajzfilmcsatorna...
Közel 10 éve, hogy a közszolgálati csatornán beleütköztem a James Cameron által útjára indított Dark Angelbe. Ma viszagondolva olyan, mintha nem is velem történt volna vagy mintha csak hallottam volna az egészről, pedig annak idején tényleg heti rendszerességgel rohantam a tévé elé.
Egyszerűen minden megvolt a sorozatban, amire annak idején vágytam: cyberpunk alapra felhúzott háttérvilág, génmanipulációval, kibernetikával fűszerezett akciódús sztori és a korábban sosem látott, lehengerlő vadmacska.
-Balra az első évadból, jobbra meg.. ez biztos, hogy utólag készült, túlsminkelt, túlfésült, teljesen másként fest.
Jessica Albát azóta sem találtam soha annyira vonzónak, mint amikor megismertem, mint amikor Maxet játszotta. Két kép villan fel folyamatosan, az egyik, amikor fekete szerelésben feszít bukósisak nélkül a fekete Kawasaki Ninján; a másik az, amikor vörös estélyiben szivárog be az ellenséges vonalak mögé. Ami miatt nagyot ütött a karaktere az nem egyszerűen a külső (az első évadban egészen másként fest, sokkal vadabb és természetesebb a haja és feltehetően pár plusz kiló miatt), hanem a hozzáadott, élettel teli jellem volt. Amikor kiütköztek rajta a kezelés tünetei, akkor összetört és magába roskadt, amikor jól volt, akkor pedig hol flegma, hol erőszakos és valahogy érezhetően felsőbbrendű volt. Igazi, lélegző, nem olyan cukimuki, mosolygós kiscsaj, amilyen szerepeket azóta osztogatnak neki a filmesek.
Érdekesség, de annak idején olyan hírek is terjengtek (magyarul legalábbis, talán fordítási hibák voltak), hogy James Cameron filmre akarja vinni a Battle Angel Alita c. mangát/animét, de úgy, hogy a főszereplő CG-vel készül majd. Vagy rosszul emlékszem (nem hinném), vagy azóta megváltozott a helyzet, mert végül is Avatart kaptunk tőle, mégis egész sok közös vonás van Alita és a Dark Angel Maxe közt. Mindketten szuperkatonák és külsőleg is hasonlatosak, a hasonlóság pedig tovább nyúlik a tényen, hogy mindkettőjük védjegyévé váltak a méretes ajkak. Talán itt van a kavarodás is és valójában csak befolyással volt Cameronra a rajzfilm a Dark Angel készítése előtt.
Amennyire tudom, nálunk a második évad már nem került sugárzásra, így utólag furcsa volt megtudni, hogy a Supernatural/Odaát Dean Winchestere is szerepelt a sorozatban. Külföldön viszont mindkét szezon megjelent dvd-n. Az amerikai és európai kiadások közt van azonban egy fontos különbség. Míg előbbi rendelkezik valamennyi bónusz tartalommal, addig az angol verzió az, ami megkapta a rendes szélesvásznú képarányt.
Na meg a szavazatot tőlem a vásárlásra, visszaszorítva ezzel a Lance Henrikssen féle Milleniumot a várólistára. Ideje volt megvenni, mert már olyan régi és ritka, hogy az ára elkezdett fokozatosan emelkedni.
Arra emlékszem, hogy imádtam. Azt nem tudom, hogy újra imádni fogom-e, így egyelőre csak a zsáner rajongóinak merem ajánlani. Furcsa, hogy bár a két világ szöges ellentéte egymásnak (lepukkant vs. steril módon tiszta város) a Mirror's Edge végigjátszása közben többször is eszembe jutott - az egyébként biciklis futárként is ténykedő - Max története. Az alábbi képet elnézve talán nem is véletlenül.
-Jensen Acklesszel ('Dean') és az a kicsit Mirror's Edge-es kép
Clark egy igazi hős. A minap épp egy bevásárlásból hazaigyekvő, idős hölgyet óvott meg attól, hogy teherautó gázolás áldozatává váljon és tegyük hozzá, nem ez volt az első alkalom, hogy Clark megmentette valaki életét. Furcsamód számos hasonló eset fordult már elő vele, mióta a zajos nagyvárosba költözött. Annyi, de annyi, hogy időnként már attól érzi rosszul magát, ha nincs a közelében megmenteni való személy. Talán emiatt van az, hogy néhányan kifejezetten nem kedvelik munkahelyén a mindig jól fésült, jól öltözött és pedáns fiatalembert, aki végtelenül segítőkész és mértéktartó. Valójában olyan, mint egy papírból kivágott képregény figura, kivéve azt az aprócska tényt, hogy a rajzolt történetek hőseivel ellentétben Clarkkal könnyen össze lehet futni a büfé előtt vagy akár a mosdóban is.
A környezetében élők talán nem is sejtik, hogy mennyire emberi lény Clark. Oké, egy kicsit talán jobb, mint az átlag, de ettől függetlenül teljesen emberi. Saját bevallása szerint a legnagyobb különbség közte és Jimmy – a szerkesztőség lóti-futi mindenese - vagy bárki más között annyi, hogy képes tovább kitolni határait, mint azt a többiek teszik. Amikor ezt a dolgot felemlíti - és csak akkor - mindenki úgy tekint rá, mint egy csodabogárra, s csak kuncognak körülötte, hogy nahát, milyen bohókás tud lenni miszter élére vasalt, amikor néhanapján iszik egy kicsit. Mert Clark csak és kizárólag péntek esténként, munka után, a közös törzshelyüknek számító sarki szórakozóhelyen szokott ilyesmiről beszélni. Legutóbb az emberek repüléssel kapcsolatos vágyával példálózott, poharában ír whisky alatt olvadozó jégkockákkal.
És valóban, miért van az, hogy az emberek rengeteget ábrándoznak a repülésről, sőt álmodnak is róla, ezek az álmok mégis mindig annyira sablonosak? Dombok felett, felhők alatt, a tüdőbe beáramló friss vagy abból kipréselődő, elhasznált levegővel repülni. Ahogy állítja, ő ebben is tovább gondolkodik, mint mások. Ha az ember képes lenne áthágni a gravitáció szabályait, akkor miért ne tenné meg - mondjuk az első egy-két tucat ügyetlenebb próbálkozás után - azt, hogy milyen lenne háton, ruha nélkül szelni az eget és úgy napozni? Vagy milyen érzés lehet a talajnak függőleges pozícióban, de fejen állva, széttárt karokkal és enyhe terpeszben, szép lassan lebegni az éjfélkor is nyitva tartó benzinkút felé? Mennyivel lenne nehezebb ilyen módon irányítani a mozgást, főleg a leesett állú benzinkutasok láttán?
Amikor ezeket az eszetlenebbnél eszetlenebb ötleteket hallja, fejét csóválva, de mindig elmosolyodik és ekkor - tényleg csak és kizárólag ekkor - Lois a keresztnevén szólítja Clarkot. Clark, te bolond. Clark, te tökkelütött. Clark, te tökéletlen…
Ő pedig semminek sem örül jobban annál, ha Lois tökéletlennek hívja, még annak sem, ha a keresztnevén.
Shanna, the She Devil (2005)
A Marvel tarzanlánya, Shanna nem más, mint a kiadó házi verziója, mondhatni válasza a világ előszőr saját képregénymagazinnal megjelenő női hősére, a Sheena, Queen of the Jungle-re. Az eredeti sztori szerint állatvédőként dolgozott Afrikában, majd kalandjai során elvetődött a Marvel univerzum Vadföld (Savage Land) nevű helyére, ahol rég kihaltnak hitt lényekkel és Kazaar-ral, későbbi férjével hozta össze a sors. Magyar képregényolvasók az X-Men oldalain találkozhattak vele minimális szinten, a Polaris-ról és az ő képességeinek elvesztéséről szóló történetben, még mielőtt véget ért a magyar nyelvű kiadás.
2005-ben újraalkotta és valódi, dinoszauroszokat legyőzni képes hőssé tette őt a Marvel, de külön, a harisnyás, perelines metahumánoktól, távol és elszigetelten. Egy katonai alakulat hajt végre kényszerleszállást egy félreeső, trópusi szigeten, ahol több, sokkoló felfedezést tesznek. Kihaltnak hitt őshüllők támadnak rájuk és tizedelik soraikat, életük folyamatos rémálommá válik. A történetbe ott engedik bekapcsolódni az olvasót, amikor a túlélők már több mint 3 éve életben maradásukért küzdő, maroknyi csapata egy elhagyott, náci katonai bázist talál. Gyógyszerek, élelem, rádió és egyebek után kutatva fésülik át a létesítményt és az egyik laborban felfedezik a szőke szépséget életben tartó sztázistartályt. Shanna nem más, mint egy hosszú, genetikai kísérletsorozat végeredménye, a tökéletes gyilkológépnek szánt, egy tucatnyi ember erejével bíró szuperlény, aki jelentős ütőkártyává válik a dínók ellen, a túlélésért folytatott harcban.
Az új Shanna képregény több szempontból is kiemelkedő. Már a kezdetektől fogva felnőtt tartalomnak szánták és ehhez igazították kívülről-belülről. A hét részes történet képi és tartalmi megalkotásához a legmegfelelőbb embert, Frank Cho-t találta meg a kiadó, aki két dologhoz biztosan nagyon ért: hihetőnek tűnő dinoszauruszok és hihetetlenül gyönyörű nők rajzolásához. Eredetileg teljes cenzúrázatlanság volt a terv, amiből a nyomtatás idejére a vér, és horrorisztikus elemek megmaradtak, Shanna testének teljes- vagy részleges fedetlensége azonban kiszorult a publikációt behatároló keretek közül. A végeredmény azonban még így is bőven erotikusnak mondható, első belelapozásnál a férfiolvasó a legtöbb esetben nem lát tovább sziget emlősökre gyakorolt hüllődominanciája ellen csatasorba állított kebleknél.A felnőtt tartalom azonban nem fullad ki sokat sejtető ruhákban vagy cafatokra robbanó t-rexek látványában. Mert bár a cselekmény egyszerűbb, mint amit egy túlélő-horror videojáték szokott nyújtani, mondanivalójában mégis sokkal több. Shanna befogadása, beilleszkedése a női társaságot már évek óta nélkülöző csapatba, illetve a felé táplált, emberségét megkérdőjelező kétségek megjelenítése messze van az átlag képregényekben tapasztalható szinttől.
A 2005-ös, hét részes sorozat megjelent keményfedeles, gyűjtői kiadásban is, $25-ös áron pedig szó szerint ajándék kategória. (2007-ben elindult egy újabb sorozat, egy folytatás, de már Frank Cho és az idegek pozitív/negatív irányba történő borzolására képes látvány nélkül.)
Shanna, the She-devil
Marvel Comics, 2005
Izgalom: csúcsra járatva
Látvány: bombasztikus
Szükséges nyelvismeret: angol, általános szókincs
